Mikor már nincs remény

Halálba ringó tavasz,
Ősidők mély tengere,
A szakadék csupán két arasz,
Bizonytalan lépteken.

A szakadék immár,
Csupán egy lépés,
Senki nem hallgatta meg imád,
Elveszett minden érzés.

Lehunyod a szemed,
Könny szökik belőle,
Lehajtod fejed,
S sóhajtasz előtte.

Lassan dőlsz előre,
Mint akit szél fúj,
Valaki hozzád ér előtte,
S beleremegsz, mert ez új.

Két kar magával ragad,
Egy test hozzád simul,
Sírástól csukló hangja,
Tündérként virul.

Szólni nem tud semmit,
Könnyeit nyeli,
Soha nem érzett még ennyit,
Nem akart elfeledni.

Hátrafordulsz lassan,
Szíved némán dobban,
A tested itt maradt,
De a lelked már ott van.

Halálba taposó érzésekkel,
Megcsókolod némán,
Szerelmes nézéssel,
Köszönöd meg immár.

A két test összeér,
A lelkek is így tesznek,
Hátradőlsz ösztönén,
S a testek együtt esnek.