Úton élet és halál közt

Szívem vérző sebeket rejt,
Azt feltépem, sebzem magamat.
Szemem fájó könnyeket ejt,
S várom, mossa el az alkonyat.

A fátyolon úgy sem lát át senki,
Lelkem ajtaját többé ki nem tárom,
Mosolygó arcom, könnyeim rejti,
Mindent mi fáj örökre magamba zárom.

Hagy dúljon lelkemben a szenvedés,
Mi fontos már elveszett minden,
Tépjen új sebeket szívemben a kés,
Eldobom magamtól minden kincsem...